Martes, el día de llegar

Partot értem. Bólogatnak a pálmafák, derekukon bronz bilincsekkel, a sós-édes óceáni szélben. Bronzszínűek a részeg csótányok is, akik csak éjszaka jönnek elő, hogy bódultan és ráérősen válogassanak a járda repedései közül. Kreol bőrű, kalapos Szenyorok és napszemüveges, örök fiatal Szenyorák sétáltatják a kutyáikat, majd a legnagyobb természetességgel spriccelnek vizet az oszlopra, amit megjelölt a hosszú orrú dingójuk. Ugyanezzel a természetességgel taposnak a fékbe a sofőrök, ha csak ránézek a zebrára, mintha a Special Weapons And Tactics lökne ki szöges terülő hálót a gumiabroncsaik elé. A pálmafák szigete, Kolumbusz innen indult az új világ felé, én ide jöttem az új világért. A homokos tengerpartot egész éjszaka dedikált lámpák festik sárgára. Tőle egy lépésre a város lüktet hajnalig, nagyjából abban a tempóban, ahogy a méteres, tarajos hullámok követelik vissza Neptunusnak a földet, amit a konkvisztádorok elvettek. A spanyol király kegyelméből szavaztak ma a helyiek is, hűségük biztos fundamentuma, Herkules oszlopai a sárga és piros lobogóról, de azért az autonóm kleptománia jegyében ellopják a szóvégi s-betűket. Úgy érzem magam, mint a San Salvadori bennszülöttek, akik először látják Isten igéjét skorbutos, cserepes matróz ajkakon, miközben bután rázom a fejem a hiperdino pénztárosára nézve. ¿Quieres una bolsa? Mindent elfedő anyai szeretettel folytatja lágy és ismeretlen beszédét. Hármas hajókürt basszus visszhangja járja be várost, motor leáll, nehézolaj füstje ömlik a giccses, mézes naplementébe. Süllyedő narancs fényoszlopok eresztik a csillagos eget a nyughatatlan tengeri horizontra miközben perifériás látómezőmben pont elkaptam azt a megismételhetetlen pillanatot, ahogy a kontinentális talapzat jókora sziklája az évszázadok kitartó zúgására belefordult a habokba.